Városi Múzeum

Városi Múzeum
A néhai fürdõigazgató villája, négy nagyobb téma: a közlekedés, a gyógyfürdõ, az Anna-bál és a színház köré csoportosítva mutatja be Balatonfüred re¬formkori történetét. A múzeum épületében kap helyet a Helytörténeti Gyûjtemény gazdag könyvtárával, valamint a Látogatóközpont.

állandó kiállítás

A Városi Múzeum – a néhai fürdőigazgató villája – négy nagyobb téma: a közlekedés, a gyógyfürdő, az Anna-bál és a színház köré csoportosítva mutatja be Balatonfüred reformkori történetét. A múzeum épületében kap helyet a Helytörténeti Gyűjtemény gazdag könyvtárával, valamint a Látogatóközpont, ahonnét tematikus sétaútvonalak indulnak. A szervezett kirándulások végigvezetik a látogatókat a reformkori városrészen és felelevenítik Balatonfüred polgáraihoz és épületeihez kapcsolódó érdekes történeteket. A tematikus, vezetett séták során megtekinthetik a reformkori városrész nevezetes épületeit, a Füredi Panteont, az Állami Szívkórházat s a Kossuth forrást. A Tagore sétányon megállunk többek között Deák Ferenc és Széchenyi István szobránál, a Nobel-díjasok ligetén végigsétálva, s az Indiai ligeten átkelve pihenhetünk a Rózsakertben, a kikötői élet mozaikjai után pedig a séta a Tagore szobornál és fánál fejeződik be. A szakvezetővel történő séta a Városi Múzeum épületében található Látogatóközpontból indul. Bővebb információt a „Reformkori séta” menüpont alatt talál. Bővebb információt a „Reformkori séta” menüpont alatt talál.
 

Nyitvatartás:
(szeptember 1-től)
hétfő: ZÁRVA
kedd-vasárnap: 10:00 - 18:00

Városi Múzeum tel.:

+36-87/580-041

8230 Balatonfüred, Blaha u. 3.
info@furedkult.hu
www.furedkult.hu
 

Képek