Pécselyi kirándulások
Pécselyi kirándulások Pécselyről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra-pontok és ajánlott túra-útvonalak

1. útvonal
Pécselyről Tótvázsony felé megyünk, és bal felé, tábla jelzi a letérőt, az Öreg-hegyre vezető murvás útra. 300 méter megtétele után, a murvás út balra ka-nyarodik, de mi tovább megyünk északra, mintegy 250 métert, egy kisebb földúton, mely szintén balra kanyarodik. Az első, balra, felfelé vivő földútra térünk, mely felvezet a 11. számmal jelzett fotótúra-pontra, a Sima-hegy te-tejére. Innen dél-nyugatra, délre a Balaton felé, és délkeletre, Balatonszőlős, Balatonfüred irányában is szép panorámában lehet részünk.
Északnyugat felé, leérünk a Zádor-patak völgyében, a piros turistajelzésen, a Zádor-várba vezető útra. Útközben láthatjuk az egykori Zádor-malom rom-jait. A Zádor-forrás felett, a Zádor-várt, a 9. számú fotótúra-pontot elérve, kis pihenőt tarthatunk. Ezután a piros turistajelzésen megyünk addig, míg jobb-ról nem jön be a kék turistajelzésű út. Erre megyünk rá, mintegy 100 méter-nyit haladva, és utána, a tető közelében, az első, balra letérő földútra kanya-rodunk. Ezen a földúton érjük el, mintegy 150 méter megtétele után, a 10. szá-mú fotótúra-pontot, a Barnag és Vászoly községek közötti földút közelében. Erre rátérve, balra haladva, visszaérünk a hegygerincen haladó piros és kék jelzésű turistaútra. Nyugat felé haladunk tovább, a Hideg-hegy (385,0 m) csú-csa alatti elágazásig. Itt a piros jelzésű turista úton megyünk tovább, mintegy 500 métert. A turista útról jobbra, egy erdészeti útra térünk, ezen újabb 500 métert haladva. Majd észak-nyugat felé, letérünk az útról, be az erdőbe, és hamarosan, 400 méter után, felérünk a barnagi Kő-hegyre (361,7 m). A Kő-hegy, a Balaton-felvidéki bazaltvulkáni tevékenységnek, a legkeletebbi ba-zaltláva előfordulása. A Kő-hegy csúcsától nyugatra, bent az erdőben, egy másik, kisebb bazaltkúp maradványa is látható.
Innen, a jelzett turista utakon érhetünk vissza Pécselyre.
Az útvonal teljes hossza 15 kilométer, mintegy 3 óra, plusz, tetszés szerint, az egyes helyszíneken eltöltendő idő.

2. útvonal
Nemespécselyről indulunk a Zádor-várhoz vezető, kék rom-jelzésen, de csak az első, balra letérő földútig. Ezen megyünk fel a Mogyoró-hegyre, a 12. szá-mú fotótúra-ponthoz, ahonnan Pécselyre, és tovább, kelet és délkelet felé nyí-lik nagyon szép panoráma. Innen a szőlők közt vezető földúton megyünk 500 métert délre, lefelé, majd egy útkereszteződésnél jobbra fordulunk, és a szőlők szélén megyünk le a műútra, a Kakas-hegy nyergében lévő, 13. számú fotótúra-ponthoz. Innen adódik a legszebb panoráma Pécselyre. A fotózás után, a műúton Pécsely felé haladva, egy éles kanyar után, elérve a patakot, a patak mentén letérünk jobbra, majd 100 méter után balra, Klárapuszta felé. Klárapusztán a Csikós Lovasudvarban lehetőségünk van sétalovaglása, illet-ve lovasturisztikai szolgáltatások igénybevételére.
Klárapusztáról a kék romjelzésű turista úton érhetünk vissza Pécselyre.
Az útvonal teljes hossza 6 kilométer, mintegy 1,5 óra, plusz, tetszés szerint, az egyes helyszíneken eltöltendő idő.

3. útvonal
Pécselyről Klárapusztára megyünk, majd a településrész nyugati végénél, délre, egy Örvényes felé tartó földútra térünk, mely bevezet minket a Pécse-lyi-Örvényesi-Séd szurdokvölgyébe, a vadregényes Szakadék-völgybe. A pa-tak kavicsai közt változatos színű tűzkő-kavicsokat találhatunk. Klárapusztától mintegy 2 kilométert megyünk a völgyben, majd balra, ráté-rünk egy, a patakon átvivő földútra. Ezen kapaszkodunk fel a völgy túlolda-lán, míg 600 méter után keresztezi utunkat a kék, rom jelzésű turistaút. Balra, felfelé térünk erre a turistaútra, mely az Ágas-magas (263,0 m) nyugati olda-lán vezet vissza minket Pécselyre.
Az útvonal teljes hossza 8 kilométer, cirka 1 óra 45 perc, plusz, tetszés szerint, az egyes helyszíneken eltöltendő idő.

4. útvonal
Pécselyről, a sárga jelzésű turistaúton megyünk délkelet felé, Aszófő irányá-ban. A Meggy-hegy északi oldalát elérve, a jelzett út balra fordul, átmegyünk a 400 voltos távvezetékek alatt, és elérjük a Meggy-hegyi forrást, mely tiszta és bővizű karsztforrás. A környezete kissé elhanyagolt, csakúgy mint a mel-lette lévő pihenőhely padjai és esőbeállója. Innen az út felkapaszkodik a Meggy-hegy (255,0 m) és a Pogány-pince közti nyeregbe. A forrástól 500 mé-tert haladva, a turistaút balra kanyarodik, míg jobbra erről letér egy földút. Erre térünk, mely felvezet minket a Meggy-hegyi szőlőkbe. Itt érdemes meg-állni egy kis pince-szerre, borkóstolásra, a Kálmán-pincénél. A hegy tetején, a gerincvonulaton haladó úton megyünk tovább északnyugatra, Pécsely felé. Pár száz méter után elérjük a volt kőbányát, ahol több kőfejtő-gödörben fi-gyelhetjük meg, a szabályosan rétegzett, meredeken dőlő mészkő rétegeit. Sok más, felhagyott kőfejtővel szemben, ez még nincs feltöltve szeméttel. A mészkőben itt-ott, szürke tűzkő-gumók, lencsék figyelhetők meg, néhol pe-dig szép, fehér színű kalcit-kristályok csoportjait fedezhetjük fel. Nagyon rit-kán, ősmaradványok, ammoniteszek, csigák és kagylók maradványai is elő-fordulnak, a mészkő rétegek lapjain. A kőbányától hamarosan kiérünk a Pé-csely-aszófői műútra, ezen megyünk vissza Pécselyre. A falu elején, balra ta-láljuk a Balogh-pincészetet, ahol részben borkóstolásra, részben pedig, aján-déknak is alkalmas, palackozott borok vásárlására is megállhatunk. Érde-mes. A Balogh-pincétől 500 méterre, elérjük a műút elágazást. Előtte jobb fe-lől, a sarkon, betérhetünk a Dodó Langalló Pizzériába, szintén érdemes.


5. útvonal
Egy rendkívül szép, vadregényes kirándulóhelyre vezet. Jelzett turista út nem vezet erre. Pécselytől délkeletre, található az Aszófői-Séd szurdok-völ-gye, a Meggy-hegy, a Pogány-pince, a Csengő-hegy és a Vásár-hegy között. Három bővizű patak találkozása van itt, kis zúgókkal, és négy forrással. A meredek, 20-30 méter magas sziklafalak közt erősen visszhangzik a patakok zúgása. Pécselyről, a sárga jelzésű turistaúton kell menni, a Meggy-hegyi for-rásig. A forrástól tovább haladva, mintegy 100 méter után kell balra letérni az erdőbe (út, ösvény nincsen). Le kell menni egészen a patakig, és a patak mel-lett dél felé haladva, mintegy 400 méter után érjük el a szurdokot. Több pata-kon kell átkelni. Átkelő pontokat vagy találunk, vagy magunknak kell készí-teni a kidőlt fatörzsekből és a bőven található szikla-görgetegekből. Lefelé, mintegy 600 méternyi szakasza a völgynek, az igazán szép, fotózásra érde-mes szurdok rész.
Az útvonal teljes hossza 6 kilométer, mintegy 1,5 óra, plusz tetszés szerint, a kirándulóhelyen eltöltendő idő.

Fotótúra-pontok Pécselyen



1. Zádor-vár
Koordináták: 46° 58' 22.67” N 17° 46' 18.78” E 335,0 m

2. Zádor-vár, nyugat
Koordináták: 46° 58' 12.13” N 17° 45' 58.24” E 349,0 m

3. Sima-hegy
Koordináták: 46° 58' 15.86” N 17° 47' 18.69” E 307,0 m

4. Mogyoró-hegy
Koordináták: 46° 57' 03.96” N 17° 46' 07.74” N 278,0 m

5. A vászolyi Kakas-hegy keleti oldala, a műút felől
Koordináták: 46° 56' 26.30” N 17° 46' 19.09” E 246,0 m


Túra vezetés igényelhető, az alábbi telefonszámon: 06/20/485-0185
GEO-Túrák, GEO-Wellness-Túrák a Balaton-felvidéken és a Bakonyban!
Érdekes sziklaformák, helyi, földtani érdekességek, szurdokok, patakok, vízesések, források,
ásvány- és ősmaradványgyűjtő túrák szervezése és vezetése, egyéneknek, családoknak és csoportoknak egyaránt!


Eseménynaptár

Balatonfüredi galéria